Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2016. augusztus 16., kedd

Elmerengős...


Olyan rég írtam valamit, te jó ég, pedig aztán  történgetnek velünk a dolgok rendesen, csak sajnos állandóan időhiánnyal küzdünk, de azt hiszem, ez most egy ilyen periódus, nem érdemes hadakozni ellene, szépen lassan ez is kialakul, mint minden egyéb. A nyarunk iszonyat mozgalmasan telik, talán még túlzottan is, de mi így szeretjük, tudjátok, mint a "magyar narancs" kicsit ilyen, kicsit olyan, de mégis a mienk :)

Nekem most kezdődik a május hónap utáni második legkedvesebb időszakom, augusztustól, egészen október közepéig tart és egyszerűen imádom! Szeretem, hogy a reggelek hűvösek, csakúgy, mint az esték, kedvelem, hogy hamarabb kezd sötétedni, tehát kicsit többet lehet pihenni (mondjuk mi még ezt nem érzékeljük), s még sok-sok mindent szeretek az évnek ebben a szakában... 

A pihenésről eszembe is jut azonnal, hogy a kicsiny rózsakertünk közepén van egy függő fa pad, azért került oda, hogy ott fogunk majd olvasgatni, lazítani. Szépen megálmodtam magunknak,  amolyan hagyományos kockás pléddel takarózós, hűvösebb, kora őszi estéken való kis kuckónak. A pad, vagy ha úgy tetszik függőpad, Ránk vár, egyedül árválkodik, gyönyörű borvörös muskátlik lakják egyenlőre, de aztán majd jövünk mi is és jó nagyokat fogunk rajta pihenni, elmélkedni, álmodozni, tervezgetni...


*Fotó a netről, de a mi padunk is ugyanilyen, s kicsit a környezet is, a különbség, hogy itt nem látok muskátlikat...