Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2016. augusztus 16., kedd

Elmerengős...


Olyan rég írtam valamit, te jó ég, pedig aztán  történgetnek velünk a dolgok rendesen, csak sajnos állandóan időhiánnyal küzdünk, de azt hiszem, ez most egy ilyen periódus, nem érdemes hadakozni ellene, szépen lassan ez is kialakul, mint minden egyéb. A nyarunk iszonyat mozgalmasan telik, talán még túlzottan is, de mi így szeretjük, tudjátok, mint a "magyar narancs" kicsit ilyen, kicsit olyan, de mégis a mienk :)

Nekem most kezdődik a május hónap utáni második legkedvesebb időszakom, augusztustól, egészen október közepéig tart és egyszerűen imádom! Szeretem, hogy a reggelek hűvösek, csakúgy, mint az esték, kedvelem, hogy hamarabb kezd sötétedni, tehát kicsit többet lehet pihenni (mondjuk mi még ezt nem érzékeljük), s még sok-sok mindent szeretek az évnek ebben a szakában... 

A pihenésről eszembe is jut azonnal, hogy a kicsiny rózsakertünk közepén van egy függő fa pad, azért került oda, hogy ott fogunk majd olvasgatni, lazítani. Szépen megálmodtam magunknak,  amolyan hagyományos kockás pléddel takarózós, hűvösebb, kora őszi estéken való kis kuckónak. A pad, vagy ha úgy tetszik függőpad, Ránk vár, egyedül árválkodik, gyönyörű borvörös muskátlik lakják egyenlőre, de aztán majd jövünk mi is és jó nagyokat fogunk rajta pihenni, elmélkedni, álmodozni, tervezgetni...


*Fotó a netről, de a mi padunk is ugyanilyen, s kicsit a környezet is, a különbség, hogy itt nem látok muskátlikat...

2016. április 17., vasárnap

Kedvenc évszakom...


Idén jóval korábban érkezett hozzánk,a régebben általam május illatának nevezett orgonavirágzási időszak, minimum 2 héttel korábban kezdtek el virágozni, és édes bódító illatukkal magukba bolondítani az orgonafák és bokrok. Nagyon szeretem ezt az időszakot, kedvenc virágaim közzé tartozik az orgona és a hagyományos egyszerű piros tulipán. Kétnaponta cserélem a lakásban a tavaszi csokrokat, s mindig elámulok, micsoda illat, amit ontanak magukból szerintem nincs is olyan ember, aki ne kedvelné a több színben pompázó csodás virágokat. Az éledező természet meleg érzéssel tölt el, órákat tudnék bolyongani a finom illatukban.

 Ilyenkor már ugye rengeteg a tennivaló kertben, udvaron egyaránt, de szívesen végezzük férjemmel együtt, bármilyen kinti munkáról legyen is szó. Javában virágzanak gyümölcsfáink, az ősszel újonnan telepített, 1200 tőből álló szamócaültetvényünk is. Idén tavasszal is került sor faültetésre, igazából múlt héten vásárolt a férjem 3 facsemetét, 2 különböző fajta cseresznyét és egy érdekes fajta barackot, aztán lássuk, megmaradnak e? Különleges málnabokrok, ribizli is került ültetésre, remélem szép terméssel fognak örvendeztetni minket. 

Igazából idén kevesebb idő jut a kertre, de igyekszünk mindent becsülettel elvégezni. A melegágyakban már szépek a palánták, hamarosan ki lehet őket ültetni. Közben dolgozunk, építkezünk, tatarozunk, s tervezgetjük Isten segítségével a JÖVŐT :)

Kellemes, örömteli, dolgos napokat kívánok mindannyiunknak!