Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2014. június 2., hétfő

Postahivatal a végeken, avagy ügyintézés a lónyai postahivatalban


Munkánkból kifolyólag nagyon gyakran vesszük igénybe a Magyar Posta Zrt. szolgáltatásait. Árut csomagban kérjük és kapjuk, gyakorta levelezünk hivatalos szervekkel, bármilyen régimódinak is hangozzék ez a mai modern, fejlett világunkban, sőt nekem a kötelezőm is a postánál volt 4 éven keresztül (sajnos).
Igazából nem a mindennapi dolgainkkal akartalak terheli Téged kedves olvasó, mindössze egy postahivatalt emelnék ki itt a végeken...

Sok időn keresztül állandó problémát jelentett, hogy az általunk kért csomagot, ha egy lónyai ismerősünk nevére kértük, zárójelben megjegyezve, hogy Váradi Viktória részére, hiába nagy ellenértéke volt, mármint úgy értem, hogy fizetni kellett érte sokszor 40-50 ezer forintot is, soha nem akarták kiadni, arra hivatkozva, hogy nem a mi nevünkre érkezett és ki tudja mi kik is vagyunk, ők ezt hivatalból nem tehetik meg.

 Nos, egy szép napon a Posta biztosító jelezte felém, hogy visszaküldtek a nevemre 29500 forintot, túlfizetés miatt az általam megadott levelezési címre, ami éppen egy lónyai cím volt. Hát mondom, érdekes, mert én egy fillért sem kaptam, nem is szóltak, hogy postai értesítőt kaptam volna. Elkezdtem nyomozni, hová tűnhetett a pénzem. Először is a kézbesítő hölgyet kérdeztem meg, aki váltig állította, hogy ő bizony semmilyen pénzt nem kézbesített ki az adott cím alá. A biztonság kedvéért többször is rákérdeztem, mindent tagadott. A hölgy, aki az adott cím alatt lakik, ki sem jött, pedig többször is kerestem. Felhívtam újra a biztosítót, mondván, hogy itt valami félreértés történhetett, mert az általam megadott címre csak nem érkezett pénz. Az ügyintéző hölgy mondta, hogy annak meg kellett érkeznie, mert hozzájuk vissza nem utalta senki, de ha kérvényezem, ők elindítják a keresési folyamatot és kiderül, hol tűnt el a pénz. Bementem újra a lónyai postahivatalba, kérdezem újra a kézbesítő hölgyet, hogy akkor mi is történt valójában, mert ha elindítják a keresést, akkor neki abból csak baja származhat.  Elkezdett emlékezni a lelkem, hogy óóó, most már emlékszik valamire, de hát az általam megadott címen a hölgy azt mondta, hogy én nagyon jó ismerőse vagyok neki (ami végül is nem hazugság) és hát így ő kiadta neki a 29500 forintot, aláhamisították az aláírásomat, a hölgy elköltötte a pénzemet és ezzel elintézettnek tekintette az ügyet.

Ami a legbosszantóbb az egészben, az az, hogy még a kézbesítő Izsáknénak állt feljebb és szépen kioktatott, hogy ez csak azért van, mert nem kell mindenféle címet megadni és ő honnan kell tudja, hogy én ki vagyok, ott lakom vagy sem?! Az, hogy ők okiratot hamisítottak, meg sem fordult a paraszti fejében. Igazság szerint arra gondoltam, feljelentem, mert annyi idegeskedést okozott nekem, de mivel a végén valahogy nyöszörögve csak visszaadták a pénzemet, így elálltam tőle. 

Azóta nagyon kedvesek velem a postán, barátságosak, előzékenyek, vajon miért is? 

A legújabb történetem az az, hogy bementem, mert 5000 forintot kellett küldenem rózsaszín csekken, Sajószentpéterre. Sürgős volt a dolog, így érdeklődtem, hogy távirati úton fel tudom-e rakni a pénzt? Mire a postamester asszony, Erzsike néni, ha jól tudom,  beismerte szépen, hogy hát fel lehetne adni igazság szerint, csak az a baj, hogy ő nem ért ehhez a modern masinához és akkor inkább adjam már mégis csak csekken.... 

A történet régóta érlelődik bennem, csak azért kerül napvilágra, mert nagyon felháborítónak tartom, hogy Európai Unió ide vagy oda, de még a 21. században is vannak ilyen postahivatalok is Magyarországon, ahol nem tudják normálisan kiszolgálni az ügyfelet, felelőtlenül, hozzá nem értő módon dolgoznak nyugdíjas nénikék. Lehet jobb lenne már nekik, na és nekünk, ügyfeleknek is, ha átadnák a helyüket a fiatalabb generációnak.

Izsáknét, aki azóta rám sem mer nézni,  innét is sok szeretettel üdvözlöm!