A székely kapuk történetét kutatók többféle eredetelméletet alkottak. A Távol-Keleti eredetet vallók a díszítéskincs őseit az indiai-kínai kőfaragó művészetben vélik felfedezni.
Az erdélyi eredet mellett kardoskodók a székely kapuk elődjének a kerített templomok kerítéskapuit tartják.
Egy másik elmélet a határőrvidékek, a gyepűk kapuállító szokása felé tájékozódik. “A székely kapu nem más, mint egykori gyepűkapu, s mindenütt megtalálható, ahol egykor gyepű lehetett. A gyepűkapu másodlagosan, mint községkapu nyert alkalmazást. A kapu akkor került a házak elé, mikor már a község közös belső területe egyébbé lett, a telkeket felkerekítették, és utcákat hagytak. Részben ugyanezeken fázisokon ment keresztül a gyepű is, míg végre kerítés lett belőle.” (Győrffi István) Igazat adhatunk ezen irányzatnak abban az esetben, ha a székelységre, mint határőrző népcsoportra tekintünk.
Megjegyzendő, hogy a Balkánon, illetve Csehországtól kezdve Németországon át egészen Hollandig tekintve találhatunk a székely kapukhoz hasonlító nagykapukat. A kutatás végeredménye arra mutatott rá, hogy a székely kapuk őseit a középkori erődítmények, várkastélyok elé védelmi vagy figyelemfelkeltő céllal emelt kapukban kell keresnünk. Jellegzetesen magyarrá (székellyé) mégis a “székelyek fejlett ácsmesterségbeli tudása és díszítőkedve magas fokra fejlesztette és helyileg jellegzetessé tette a készítését.” (Jávor-Küllős-Tátrai 1978: 162).
A székely kapuk történetéhez sajnos hozzátartozik azok halála is. Miután 1918-ban Románia bekebelezte Erdélyt, akkor, ahogy a magyarságra, úgy a székely kapukra is keserű sors várt. Amelyik kapun együtt szerepelt a piros, a fehér és a zöld szín, vagy a piros mellett nem szerepelt rajta elégséges mértékben kék és sárga, azt barbár módon lefestették. A székely kapuk díszhelyéről “értelemszerűen” levésették a román hatóságok a magyar koronát és a címert ábrázoló faragásokat.
A székelykapuk készítése és felépítése
Az a székely parasztember, aki kaput akart állítani, már az erdőbe menet maga előtt látta a kész kapu képét. “A kiskapu általában fél öl széles, egy öl magas; a nagykapu két öl széles, két öl magas. Ha ez az arány megbomlik, a kapu magas, vagy nyomott formájú lesz.” (sophia.jpte)
Az erdőben aztán kiválogatta a “faragómolnár” a kapunak valót: néhány még lombos, de minden esetben szép sudár, bog nélküli fát. Csersavtartalma miatt a célnak legmegfelelőbb a tölgyfa, illetve a cserfa volt, mivel igen ellenállónak bizonyult a korhadással szemben. A kiválasztott fa alapanyagot egy évi szárítás után, félszáraz állapotban kezdték el faragni. Először a székely kapu alapját, a három függőleges, téglalap alapú oszlopot, népi nyelven “zábét” készítették el. Ebből az alaposzlopból három volt, magasságuk a földtől négy-öt méter (a székely kapukat úgy tervezték, hogy a nagykapu alatt egy szénával jól megrakott szekér is könnyedén átmehessen). A föld alatti rész ezen felül még egy métert jelentett, e rész vastagságát eredeti méretükben hagyták meg, ez volt a csutakfa. Miután mindhárom zábé elkészült nagyjából, méretüket faragófejszével egymáshoz igazították. A zábék minden esetben fölfelé enyhén vékonyultak. Vastagságuk egyezett a fölső zárógerenda, a “kontyfa” vastagságával. A kontyfa csaplyukaiba mélyedtek a zábék tizenöt centiméteres, levállazott csapjai, melyeket két-két faszeggel rögzítettek a helyükön.
Tehát miután elkészült a székely kapu alapja, a három zábé (mely meghatározta a kis és a nagykapu helyét, méretét) és a kontyfa, következett a kötések elhelyezése. A kötések a kis és nagy kapuk sarkaira kerülő erősítések. “Miután a baltával és horgas fejszével (kapafejszével, szalukapával) kinagyolt kötéseket a rendeltetési helyükre tették, kicirkalmazták (kirajzolták) a kapu körívét és a kötések belső vonalát.” (Szatyor 1986: 102) A kötések helyét szélességüknek megfelelően belevésték a zábékba és kontyfába, tehát azok zsilipszerűen lettek a helyükre illesztve. A kiskapu kötése a kontyfának és a nagykapu felső szélének vonalától számítva általában egy öllel lentebb helyezkedett el. Az itt kimaradó helyre (gerendaközbe), szintén zsilipszerű rögzítéssel a kaputükör került. Miután mindezzel elkészültek, hozzáfogott a faragómolnár a kapu faragásához, festéséhez. (Erről részletesebben A székely kapu díszítése című fejezetemben írok).
Az elkészítést és a díszítést a székely kapu felállítása követte. Ezt a nehéz feladatot tíz-tizenkét ember vezényszóra, három mozdulattal teljesítette: beállította a zábékat az előre megásott gödrökbe. A rögzítés a következőképpen történt: a gödörbe köveket és földet szórtak, ezáltal kitöltötték a csutakfa és a gödör fala közti ürességet. Természetesen ezt a “tölteléket” keményre döngölték. A már álló kapuhoz állványt helyeztek, következett a tetőzet. A kontyfán nyugszik a galambdúc, illetve más néven a “galambbúg”, illetve a felül csúcsban záródó tető. Kettős szerepet tölt be: egyrészt védi a kaput a csapadéktól (kiképzése ezért háztető formájú), másrészt pedig galamboknak otthont adó díszítőelem. Azok a kutatók, akik a székely kapukat a várkastélyokból eredeztetik, az erkélyek, filagóriák, tekintők, illetve egyéb figyelőhelyek maradványának, elvonatkoztatásának tekintik a galambdúcokat.
A katolikus falvakban, házaknál a kapuállítás utolsó lépéseként (akár csak a házak esetében) egy fakereszt kerül a kapu tetejére. Innen származik a mondás: “Hála Istennek fölkerült a kereszt! – tehát be van fejezve a munka, végére értek a dolognak. A székelykapu minden alkotóeleme tehát, még a csapok és a szegek is, fából készülnek. Az alkotóelemei úgy vannak stabilan, szilárdan összeillesztve, hogy az ácsolás által a kapu nem szenved kárt esztétikai tekintetben sem.
A székelykapu díszítése
Nehezen találhatunk két egyforma székely kaput, egyéniségüket a díszítésük adja meg. A díszítést három részben tárgyalhatjuk, úgy, mint: faragás, festés illetve felirat.
A faragás minden arra alkalmas felületen (kontyfa, kötés) megjelenik, de kibontakozni mégis a kiskapu feletti négyszög alakú táblán, a “koronán” tud. Ezt a helyet egyébként a Kis-Küküllő völgyében “kiskapuföle tornácának” nevezik. Ide, a kapu koronájára, betétjére került a magyar koszorús címer, vagy Erdély címere, ezek a nagy jelentőséggel bíró jelképek csakis itt, tehát a főhelyen helyezkedtek el. A legszebben faragottak egyébként a háromszéki kapuk.
Fellelhető díszek az égitestek (megjegyzendő: a székelyeknél a nap az áldás jele), a madarak, a kelyhek, a növényi motívumok. Az oszlopokon jellemző a rózsa illetve a levélfüzér végigfuttatása. Ezek ismétlődése ritmikus, szívalakra emlékeztető, a köztük kimaradó helyet kacsokkal töltik ki, melyek végén gomb, tulipán, rózsa vagy csillag található. Az oszlopok fölső végződésén, egy pálmalevélen elhelyezkedő különálló virágzat található. A keret díszítése egymásra helyezett formákkal: virággal, csillaggal, rózsával, herelevéllel, tulipánszárral, tulipánnal, boldogasszony-levéllel, forgóvirággal, palmettával, koronával, gyertyával, kereszttel, kehellyel vagy madárral történt. A kapuk teste minden esetben dísztelen marad.
Az oszlopok díszítésekor először választó, majd két mellékvonalakat húztak, majd a széleket szegélyező kerettel látták el. A csiga-hullámvonalas, domború díszítések elkészítése különböző egyenes és görbe faragókésekkel történt.
A virágminták mellett – ritkábban – találkozhatunk mértani díszítőformákkal is, például a legrégebbi ránk maradt székelykapu esetében is, mely a marosszéki mikházi ferencrendi kolostor előtt állt, most pedig a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.
A hónaljkötéseken is találunk növényi díszeket, de elmaradhatatlan itt a keleti oldalon a nap, a nyugati szélen pedig a hold és a csillagok. Ide kerülnek a feliratok, melyek egyrészt a felirat elsődlegesen az építés idejét és az építő illetve a gazda nevét ismertette, másrészt jókívánságokkal látnak el, üzennek a betérőnek.
Álljon itt egy csokorra való székely kapu felirat:
- A béjövőnek szállás, a kimenőnek békesség.
- Áldás a bémenőnek, üdv a kijövőknek.
- Béke a bejövőre, áldás a kimenőre!
- Békesség a bemenőknek, egészség a kimenőknek.
- Ha e zajló nagyvilágban baj és bánat kerget, jó szándékú szívvel mihozzánk betérhetsz.
- Ha jó szándék hoz, e kapun bejöhetsz, különben az úton fel s alá elmehetsz.
- Házad lehet bárhol, de hazád csak itt.
- Isten hozott. Ha mész, Isten legyen veled.
- Isten segedelmével állíttatta Beke Gyula és neje az Úr 1865. esztendejében!
- Jó szívű barát, béjöhetsz.
- Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha.
- Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja. – Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonoszt, álnokot végképpen kizárja.
- Szíves vendéglátó e kapu gazdája, ki a fáradt utast tárt karokkal várja.
- Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.
- Vándor! Ez a kapu nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni.
- Vándor, ha elfáradsz az élet útján, bizalommal térj be e kapu alatt, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.
A XVIII. században aztán a díszeket gyakran festik, általában csak piros, fehér, zöld és kék színeket használtak, később sárgát és feketét is. A felkúszó indák sötétvörösek, zöldek a rozmaringok, kékek vagy zöldek a levelek, melyeket esetenként fehér pöttyökkel tarkítottak. A galambház alatti gerendán, illetve a nagy és kis kapuk ívén előfordulnak fehér pikkelyek. A legszínesebb kapuk Székelyudvarhelyen láthatóak. A tarka színesség vagy a faragás hiányát pótolta, vagy éppen azt emelte ki: ez esetben a kiemelkedő felületre került a festék, a bevésésekbe sohasem!
A székelykapukat osztályozhatjuk a díszítésük szerint. Eszerint megkülönböztetünk olyan kaput, ahol a kiskapu fölötti tér egészen betöltött és át nem tört síkfelület, tele lapos, domborműszerű díszítésekkel, vagy a már említett címerrel. A régebbi kapuknál a kiskapu fölötti tér egy nagy vagy több kis ablakká van alakítva, és fakivágással, csipkézéssel, bőrfonat-utánzattal díszített. Az ilyen kapuk rácsos ablakúak, és a csíki vidékre jellemzőek. A harmadik fajta főleg a Sóvidéken fordul elő, ezeknek naturalisztikus díszítései a bútorokon is előfordulnak.
A székelykapuk társadalmi szerepe
“A faragott nagykapu a székely rendtartó faluban státusszimbólum volt.” (Kovács 200: 21) Feledésbe merült az a régi megkülönböztetés, miszerint nagykapuja csak a szabad kiváltságos székelynek lehet, a jobbágyoknak, zselléreknek kizárólag gyalogkapujuk (Persze a mai napig jelentős anyagi vonzattal jár az, ha valaki székely kaput akar állítani portája elejébe). Változatlan viszont egy másik szabály: székelykaput csak székely (magyar) ember állíthat magának. A kapuállítás minden esetben jelentős esemény volt az adott család életében, egyértelműen állítani illett abban az esetben, ha az ifjú házasodott, és “idegenből hozta feleségét”.
A székelykapuk kapcsán több szólás illetve közmondás született. Ezek egy része a kapun belüli világgal, az “élettel” kapcsolatos.
- A kapumon belül én vagyok az úr, én parancsolok.
- Az életen történt. (az élet, mint udvar értendő)
- Ez a kapun belül marad! (a család belső ügye, idegenre nem tartozik)
- Kitakarodj az életből! (az udvart is hagyd el, menj a kapun kívülre)
A “Nézd meg a kapuját, megtudod, milyen gazda lakik ott” mondás jelentése: a kapu a gazda külvilág felé mutatott arca. A deszkázott kapunyílót készíttetők zárkózottak, a külvilággal szemben bizalmatlanok.
Nyílt szívű, idegen pillantástól nem tartó gazdára utal a lécezett kapunyíló (“Vékony deszka, vékony léc, átlátszik az ölelés” – ahogy a nóta is szól).
A kapu és az ember közti meghitt, bensőséges, élő kapcsolat kialakulását is kifejezi néhány szólás.
- A kapufélfának panaszolja el a bánatát.
- Csak a kapufélfától vett búcsút.
- Mondd el a kapufélfának, mert az nem mondja el senkinek.
A kapu tehát együtt él a családtagokkal. A házigazda kedves, ritka vendégét egészen a kapuig kíséri, ahol még folytatódik a beszélgetés, a búcsúzkodás. Ez fokozottan igaz a fiatal szerelmespárra is, hisz a látogatóból távozó legény, a hazakísért lány is itt búcsúzik el a kedvesétől, itt csattannak el az aznapi utolsó csókok.
A ráérős gazda gyakran támasztja az ajtófélfát, vagy ül ki a szakállszárítóra (a kapu melletti, kerítés előtti lócára), és onnan szemléli az utcán járókat. Az ismerőst, a jó barátot aztán megállítja néhány percre, leülteti maga mellé a padra, amíg néhány szót váltanak, vagy beszélgetnek egy negyed órát. “Ilyenkor meghányják-vetik a falu ügyes-bajos dolgait. A kapu a meghitt beszélgetések színhelye.” (Kovács 2000: 25)
Szombat esti vagy vasárnap reggeli állandó kötelesség az udvar és a kapu elejének a felseprése, ez minden esetben az asszonyok vagy a gyerekek kötelessége. Jeles ünnepekkor (húsvét, pünkösd, búcsú, családi ünnepek) aztán a fölseprésen kívül még “felsődágazzák” is a kaput. Ez azt jelenti, hogy a három főgerenda elé árkokat ásnak, melyekbe beleillesztenek egy-egy nagy nyírfa – vagy lombhullás után fenyő – ágat. Ezzel jelezték a háziak a külvilágnak az örömünnepet, a jeles napot. A zöld ág kultikus motívum, az életöröm, a győzelem, a szerelem, az új élet, a megújulás jelképe.
A székelykapu bezárására többféle lehetőség kínálkozik. Fontos dolog, hogy mindegyik zártípus egyaránt nyitható belülről és kívülről is, tehát a rossz szándékú emberek ellen nem véd. Nincs is zárva, ha otthon tartózkodik valaki. Ebből következik, hogy a jó szándékkal érkező, ha bezárt kaput talált, visszafordult, hisz tudta: a gazda nincs otthon, neki nincs keresnivalója odabent.
A kapu mesél
A Hargita, a csíki vidékek falvait járva ma is nagyon sok szép kaput láthatunk, melyek megőrizték a múltjuk méltóságát. Érdemes néhány percet szánni ezekre a kapukra, és váltani néhány szót a kapufélfát támasztó gazdával, meghallgatni a meséjét, hátha hallunk tőle valami újat, szépet, érdekeset!
Forrás
– Az önellátás Rozsályon úgy indult, hogy először felmértük a szükségletet, mennyit kell termelnünk az önkormányzati földeken, mennyi zöldségre, húsra van szüksége a konyhánknak – mondja Sztolyka Zoltán, aki 2006 őszétől polgármester Rozsályon.
