Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2016. augusztus 16., kedd

Elmerengős...


Olyan rég írtam valamit, te jó ég, pedig aztán  történgetnek velünk a dolgok rendesen, csak sajnos állandóan időhiánnyal küzdünk, de azt hiszem, ez most egy ilyen periódus, nem érdemes hadakozni ellene, szépen lassan ez is kialakul, mint minden egyéb. A nyarunk iszonyat mozgalmasan telik, talán még túlzottan is, de mi így szeretjük, tudjátok, mint a "magyar narancs" kicsit ilyen, kicsit olyan, de mégis a mienk :)

Nekem most kezdődik a május hónap utáni második legkedvesebb időszakom, augusztustól, egészen október közepéig tart és egyszerűen imádom! Szeretem, hogy a reggelek hűvösek, csakúgy, mint az esték, kedvelem, hogy hamarabb kezd sötétedni, tehát kicsit többet lehet pihenni (mondjuk mi még ezt nem érzékeljük), s még sok-sok mindent szeretek az évnek ebben a szakában... 

A pihenésről eszembe is jut azonnal, hogy a kicsiny rózsakertünk közepén van egy függő fa pad, azért került oda, hogy ott fogunk majd olvasgatni, lazítani. Szépen megálmodtam magunknak,  amolyan hagyományos kockás pléddel takarózós, hűvösebb, kora őszi estéken való kis kuckónak. A pad, vagy ha úgy tetszik függőpad, Ránk vár, egyedül árválkodik, gyönyörű borvörös muskátlik lakják egyenlőre, de aztán majd jövünk mi is és jó nagyokat fogunk rajta pihenni, elmélkedni, álmodozni, tervezgetni...


*Fotó a netről, de a mi padunk is ugyanilyen, s kicsit a környezet is, a különbség, hogy itt nem látok muskátlikat...

2016. április 17., vasárnap

Kedvenc évszakom...


Idén jóval korábban érkezett hozzánk,a régebben általam május illatának nevezett orgonavirágzási időszak, minimum 2 héttel korábban kezdtek el virágozni, és édes bódító illatukkal magukba bolondítani az orgonafák és bokrok. Nagyon szeretem ezt az időszakot, kedvenc virágaim közzé tartozik az orgona és a hagyományos egyszerű piros tulipán. Kétnaponta cserélem a lakásban a tavaszi csokrokat, s mindig elámulok, micsoda illat, amit ontanak magukból szerintem nincs is olyan ember, aki ne kedvelné a több színben pompázó csodás virágokat. Az éledező természet meleg érzéssel tölt el, órákat tudnék bolyongani a finom illatukban.

 Ilyenkor már ugye rengeteg a tennivaló kertben, udvaron egyaránt, de szívesen végezzük férjemmel együtt, bármilyen kinti munkáról legyen is szó. Javában virágzanak gyümölcsfáink, az ősszel újonnan telepített, 1200 tőből álló szamócaültetvényünk is. Idén tavasszal is került sor faültetésre, igazából múlt héten vásárolt a férjem 3 facsemetét, 2 különböző fajta cseresznyét és egy érdekes fajta barackot, aztán lássuk, megmaradnak e? Különleges málnabokrok, ribizli is került ültetésre, remélem szép terméssel fognak örvendeztetni minket. 

Igazából idén kevesebb idő jut a kertre, de igyekszünk mindent becsülettel elvégezni. A melegágyakban már szépek a palánták, hamarosan ki lehet őket ültetni. Közben dolgozunk, építkezünk, tatarozunk, s tervezgetjük Isten segítségével a JÖVŐT :)

Kellemes, örömteli, dolgos napokat kívánok mindannyiunknak!



2015. október 7., szerda

A híd



Kálváriánk nem ma, nem is tegnap, hanem még tavasszal kezdődött. Az egész azzal, egész pontosan, hogy házat vásároltunk egy közös híddal... Egy szép napon a szomszéd anyukámnak, aki épp hozzánk igyekezett, félvárról odavetette: "Maguk ezen a hídon nem fognak járni, mert én ezt felújítom!" Nem figyeltünk erre különösebben oda. Nem sok idő elteltével előálltak, hogy ők a hidat felújítják, s mi pedig építsünk magunknak egy másikat, mert hogy szégyen ez, hogy közös hídon járjunk! Kezdődtek a viták, sértegetések, egy szép nap reggelén felállított a szomszéd, hogy ha gondoljuk, parkoljuk le a kocsikat a kapuban, mert 2 napszámos álldogál a kapuban, s ők bontják a hidat (a közös hidat), oldjuk meg a parkolást, ahogy lehet. Feldúlva felmentem a községházára, ők is jöttek, ott újabb sértegetések, vita, veszekedés, nem részletezem... Ott azt a választ kaptam a jegyzőnktől, hogy ha nincs pénzünk hidat építeni magunknak, akkor vagy építsünk egy ideigleneset, amit használhatunk, amíg gyűjtünk egy véglegesre, vagy kérjük meg a szomszédot (természetesen a másik szomszédot), hogy az autókat parkoljuk az ő udvarukon! S hogy nem lehet megszabni a másiknak, hogy a saját térfelén mit épít, nos ezzel a kijelentéssel tökéletesen egyetértettem! Kértük közösen, jöjjön ki a földmérő, s mérje fel a területet, ki is jött, nem volt gond, fel is mérte minden oldalról, akkor úgy tűnt ez mindenkinek megfelel. Az arányok elosztását nem részletezem, a videón tisztán kivehető! S hogy mindez nem csak üres szócséplés, a lenti videók bizonyítják, szerencsére mindent felvettünk, milyen jól tettük! Régóta tudjuk, hogy a vitás helyzeteket érdemes videóra venni, később bizonyítékként jó szolgálatot tehetnek! Megegyeztünk, hogy az idei év folyamán mi is, ők is elkészítjük a HIDAT! Külön-külön mindenki a saját térfelén. Eltelt 3 hónap, egy szép nap újra jön a szomszéd, hogy mi az ígértük, hogy májusban hidat építünk(megjegyzem erről nem volt szó), s hogy mi nem tartottuk be a szavunkat, addig-addig, hogy mi másnap nekiálltunk, s megcsináltattuk azt a nyavalyás hidat, hogy legyen végre békesség! 

Természetesen a közös híd ránk eső részét nem bontottuk el, hiszen ha ezt tesszük, nekik mindössze 60-70 cm marad, amin nem tudnak kocsival kijárni. Nem nyújtom tovább a történetet, a szomszéddal a rossz viszony megmaradt azóta is, múlt hét pénteken arra jövök haza egy fárasztó nap után, hogy a közös hídnak nyoma sincs, ők önkényesen, a mi megkérdezésünk nélkül elbontották. Megbeszélték magukkal, hogy minket mennyi anyag illet belőle, pár követ elénk dobtak, az összetört gyűrű a mienk, a használhatót felvontatták az udvarra... A polgármester kijött szombat délelőtt, ígéretet tett, hogy hétfőn jönnek, s újra mérik a területet, ma szerda este van, azóta sem jöttek... Igaz, megkérte a szomszédot, hogy ne folytassák a híd építését, de ez minket csak részben vigasztal! Bennem felmerül a kérdés, ha önkényesen elbonthatta a mi részünket, mi rá a garancia, hogy legközelebb nem-e arra jövünk haza, hogy elbontja a kerítésünket, vagy a házunk sarkát??? Legkönnyebb az lenne, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, de a golyó már ki van lőve...

Elkeserítőnek tartom, hogy a 21. században ilyen megtörténhet! Gyakorlatilag az arcunkba nevetve azt tesznek amit akarnak, rájuk nem vonatkozik semmilyen szabály, sajnos ezt mi nem tudjuk tolerálni! Tudom, sokan nem értik, elítélnek érte, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot! Nekik azt kívánom, hogy csak egyszer lehessenek kicsi legyecskék, hogy egy-egy mocskolódást végighallgathassanak azokból, amit nekünk kell eltűrnünk, lassan napi szinten! A konklúzióm az, hogy mindenki maradjon a "saját társadalmi közegében", ha értik mire gondolok, mert ha a "sz...t feltesszük a polcra, az attól még "sz...r" marad bárhogy is igyekszik lekvárnak tűnni!













































2015. szeptember 22., kedd

A kupak



Volt egyszer egy pillepalack, széles nyakú, olyan típus, amit általában kedvelnek az emberek. Valamikor régebb valamilyen üdítőital volt benne. Sok társával együtt álldogált egy kamra polcán. A különbség mindössze annyi volt, hogy mindegyik pillepalacknak volt "sapkája" azaz kupakja, csak neki nem. A gazdasszonya azonban csak nem dobta ki, hanem várta az alkalmas pillanatot, hogy hátha kerül egy széles kupak, s akkor majd használatba kerül ez a palack is. Telt múlt az idő, a kis palack olykor feledésbe merülve, türelmesen álldogált a kamrapolcon, s várakozott. A gazdasszonya minden egyes alkalommal, amikor bement a kamrába, ránézett, a tenger sok teendője közepette, s arra gondolt, kell szerezzen egy kupakot. 

Egy verőfényes szép napon a gazdasszony a városháza felé igyekezett, nagyon-nagyon sietett, pár perce volt csupán, hogy odaérjen késés nélkül. Ahogy befordult a sarkon, az épület ablakpárkányai épp szemmagasságban voltak. Gondolatai ezer felé csapongtak. Ahogy épp az előtte álló teendőjére koncentrált, egyszer csak megpillantott az ablakpárkányon egy széles kupakot. Szinte megállás nélkül felnyúlt érte és táskája zsebébe süllyesztette, nagyon-nagyon megörült neki. Azonnal az jutott eszébe, hogy lám, csak igaz, a vonzás törvénye milyen szépen, egyszerűen működik az életünkben... Kupakot kértél a palackodnak, s íme itt a kupak!

2015. szeptember 13., vasárnap

Az élet kereke


Elég fura, érthetetlen lett számomra a mai világ... Azokat az embereket, akik a legfontosabb szerepet töltik be az életünkben néha kívülállóként, idegenként szemléljük, nem értjük. Nehezen bírom feldolgozni, ha valakinek például megteszek valamit és nem köszöni meg, nem hálálkodásra gondolok, sima köszönöm is elég. Ez lenne a természetes. Nehezen dolgozom fel, ha megkérdezem valakitől hogy vagy, hogy van a családod, ő válaszol, de nem kérdezi meg, hogy mi hogy vagyunk. Tudom, butaság, az én butaságom, de napokig rágódom az ilyen dolgokon. Lelkileg meg kell érni, hogy fájjanak ezek a dolgok, meg kell tapasztalni az élet mostohább felét, anélkül nem érezzük, nem érzi mindenki, valakinek ez így természetes, nekem nagyon fájnak. Fáj, ha sokáig nem néz feléd egy-egy kedves ismerős, fáj ha nincs rá két perce, hogy beugorjon hozzád, ugye mindig időhiány a kifogás... Valójában nem az idő hiányzik, hanem az érdeklődés... Az érdeklődés, mert elvitte egy más, egy jobb irányba az élet, nem emlékszik, hogy nem volt még az olyan rég, amikor minden másként volt... Az emberek túl gyorsan felejtenek, ők azok, akik még nem tapasztalták meg az élet árnyékosabb oldalát. Mert az árnyékosabb oldalon válunk türelmesebbé, érdeklődőbbé, érünk meg dolgokra, értünk meg másokat, tanulunk meg örülni apróságoknak. Amikor majd újra az élet napos felére fordul a sorsunk kereke mi ekkor már bölcsebbek és lelkileg borzasztóan érzékenyek vagyunk az ilyen dolgokra, de mindent egybevetve erősebbek is, mint mindig az élet napos felét élvező, érzéketlen embertársaink. Hiszen akire mindig süt a nap, az nem tudja milyen fázni, s közben érzéketlenné válik mások iránt...

2015. szeptember 12., szombat

Veszélyes kanyar


Nagyon veszélyes útszakaszon jár az, aki a Beregszász-Csap útvonalon haladva kicsiny falunk, Bótrágy község határába érkezik, Kaszony felől. Ahogy érkezünk be a falu legelején egy egyébként is nagyon éles kanyar van, ahol normális keretek között is nagyon oda kell figyelni. Zökkenőmentesen teljesen elképzelhetetlen "bevenni" a kanyart, hiszen akkora kátyú tátong a Kaszony felől érkezők oldalán, hogy saját tapasztalatból mondom, alacsony kocsival effektíve  nem lehet átkelni rajta. De, mivel ez a kátyú olyan szerencsétlen helyen van, amely épp a kanyar éle, így ha esetleg ki szeretném kerülni, ami megjegyzem borzasztóan balesetveszélyes, ha szembe jön velem egy jármű azonnal frontálisan ütközünk. Az már csak az Í-re a pont, hogy akkora a gaz az úttest mindkét oldalán, hogy kisebb dzsungelnek is beillene, a giz-gaz kihajlik az úttestre, szóval a helyzet egy tragikomédia! Naponta elhaladok ezen az útszakaszon, van úgy, hogy sikerül szerencsésen kikerülnöm, de ha beletottyanok a térdig érő gödörbe mindenkit szidok, aki épp szóba jöhet:(( Valójában már az a képtelen ötlet is eszembe jutott, hogy a közútkezelő esetleg egy gumiszervizt, vagy egy alkatrész boltot üzemeltet :)) Viccet félretéve, tudom jól, hogy mindig a pénz a kifogás, de ha valaki balesetet szenved, akkor kire kell újjal mutogatni? Ezek a gondolatok a múlt héten történt 2 halálos biciklis gázolás kapcsán jutottak eszembe...


2015. augusztus 14., péntek

Nektarinszüret /fotóalbum/


 2 évvel ezelőtt, amikor kicsiny, mindössze 40 fából álló gyümölcsösünket telepítettük, a körülöttünk élők mindnyájan szkeptikusan viszonyultak az általunk ültetett 2 nektarinfához. Mondván, hogy itt felénk ez úgysem terem meg, mert nem olyan a talaj minősége, hogy teremhessen, sőt, be sem fogan, hanem tönkremegy. Meghallgattuk, de kedvünket nem szegte a dolog, csak elültettük a csemetéket, melyek első éven nem, de idén viszont tavasszal azzal örvendeztettek meg bennünket, hogy temérdek barack ült az ágak között. Szó szerint rengeteg. Viszont az időjárás nem igen kedvezett a gyümölcsfáknak idén, mivel a tavasz sokat váratott magára, sokáig fagyok voltak, és egy nagy jégesőt is kaptunk, ami bizony sok sok barackot levert a fáról. De még így is sikerült szüretelnünk a finom lédús, teljesen bio gyümölcsből, igaz nem sokat, úgy 2 kilónyit.



Fán mosolygó gyümölcsök





Ennyi lett összesen, de nekünk nagy öröm